Halihó mindenkinek!

Eltüntem egy kis időre... De nem szándékosan, csak dolgoztam mint a gép, meg nem igen kerültem internet közelbe. Az elmúlt hónapban pincérkedtem egy étteremben reggel 10,12 órától 24-ig, ami tegnap bezárt. Pontosabban tulajdonosváltás történt, az étterem megy tovább. Hogy én hol leszek az még kérdés. Lehet tudok maradni, de lehet átkerülök egy másik étterembe. Szobám kb. egy hete van. Eddig laktam mindenhol ahol el lehet képzelni. A kép egy üres épületben készült ahol két hétig laktam. A Fight Clubra emlékeztetett, azért adtam ezt a címet. Pár srác már befoglalta az épületet, de megengedték, hogy az utolsó két hétben velük lakjak, ugyanis a rendőrség lezárta. Érdekes két hét volt, főleg mikor arra ébredtem, hogy vad idegen kápszeresek mászkálnak mellettem. Ez a két hét után aludtam minden felé ahol csak tudtam. Úgy értem ismerősöknél, mindenhol pár napot. De most már van fasza szobám. Ugyan kicsit messze, de van mindenem és olcsó! A pincérkedést csinálom még pár hónapot, aztán mikor jobb lesz az angolom, újra megpróbálom az úszómesterséget, és megcsinálom a nemzetközi papírt itt kint.

 

Üdv mindenkinek!

(László, ha netán eltévedsz erre felé, írjál pár sort...nem vagyunk messze egymástól!)

Szerző: O-Bé  2010.10.11. 00:14 komment

Szóval ezt az aranyos kis képecskét még a Balaton egyik strandján (Vonyarcon) láttam egy fagyis bódé oldalára festve. Már meg akartam nektek mutatni, hogy úgy mégis ki mit lát benne elsőre? Mert meg mondom őszintén, én nem azt, amit kellene. Mikor először ránéztem nem láttam mást, mint a pedofil Micimackót, aki a nagy, lüktető testrészét csattogtatja a pici, édes kis Zsebibabának. Lehet csak az én látásmódom van így elrugaszkodva...vagy ennyire perverz lennék!!? Na de ezt már mondjátok meg ti...tudjátok hol szólhattok be!

Szerző: O-Bé  2010.08.21. 20:13 komment

Bizony, egy külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy evakuálják a Tzsc-t Bajáról. Mire vége a nyárnak alig marad néhány trox Baján. Bálint ugyanis lelép Angliába csiszolni a nyelvtudását és gyűjteni némi GBP-t. Kemp' tartósan belemerül a kibaszott pécsi éjszakába, Balázs és Viki visszatérnek Sopronba, ahol kékfrankoson élnek boldogan. A Szigeti család nem hajózik messzire, Bácsbokod lesz a kikötő. A Goda család marad Baján, de átköltözik a város másik felére, nehogy az kibillenjen az egyensúlyából.
Igazán látványos majd július utolsó hete lesz, amikor a tzsc-tagok a következő megoszlásban lesznek jelen Európában:

László - Írország
Bálint - Anglia
Andor - Németország
Balázs - Svájc
Godáék - Horvátország
Többiek - Magyarország

...vagy még ki tudja.

Ilyen felállásban nehezebb lesz egy főzést összehozni csütörtök este a Mórágynál, de rajta leszünk...

Szerző: yodi  2010.07.19. 08:47 komment

"Szeva gyíkok! A balatonöszödi kormányüdülőből jelentkezem! Néha le kell néznem a partra mikor az árvízkárosult gyerekek fürödni mennek (mert most ők nyaralnak itt egész nyáron hetes váltásban), amúgy a villámban döglök a bőrkanapémon a számítógépem előtt. Úgy hízlalnak itt a konyhásnénik mint egy sertést és még fizetnem se kell érte! Szóval csak csokikáért meg kexiért kell néha boltba mennem. Üdv mindenkinek, ha minden jól megy halfőzőn találkozunk...vétel"

Szerző: O-Bé  2010.06.27. 14:58 komment

Halihó,

Ati ismét nagy utazásra indul és meglátogatja Indiát! Az hogy megyek előző hétfőn derült ki és már itt is a vízum! Lesz egy kis munka odaknit azzal a projecttel kapcsolatban amiben dolgozok, de remélem nem fogok megszakadni. Mivel 9-edikén indulunk vissza ezért lesz egy szabad hétvégém is.Lehet, hogy megnézek egy közeli természetvédelmi parkot, meg néhány Buddhista, Hindu templomot. Amúgy dél indiába megyek Trivandrumba. Majd Csinálok néhány képet és feltöltök ide is néhányat. Sajnos a kötelező tífusz, kolera és malária, stb.. oltásokat az idő rövidsége miatt nem sikerült beadatni, majd max vigyázok és nem eszek az utcai árúsoktól semmit. A szállást Beusnak is fizette volna a cég, ha mi álljuk a repülőutat, de sajna még így is kurva sokba került volna,így csak egy másik kollégámmal megyünk meg egy liter nagyrédei házipálinkával.

Szerző: hajdesz80  2010.02.25. 16:21 komment

Fordulópontjához érkezett a világ. Ekkora esemény talán csak tízezer évente történik a Földön. Bizony, a Mórágy és a Yodi idén 30 éves!

A világ vezető államainak első emberei már elküldték jókívánságaikat és ajándékaikat. Dimitrij Medvegyev egy medvét küldött, de nem tudtuk volna hol tartani, ezért elengedtük a Pandúrban. A világ legnagyobb botanikai kutató-laboratóriuma két új növényfajt nemesített, amelyet rólunk Mórágyikának és Yodíliának neveztek el.

A buli dátumát nem kell bekarikázzátok a naptárotokban, hiszen a 2009-es naptárakat már eleve úgy nyomtatták, hogy

OKTÓBER 31.

vastagon piros betűs ünnep. Fontos tudni, hogy a Mórágy szeptember 6-án, Yodi pedig november 12-én született, de a parti október 31-én kerül megrendezésre. Ugyanezen a napon van elvileg Halloween, a kelta szilveszter is, de ezt most elhalasztották a druidák. Most hallottam a híradóban, hogy a NATO-országok hazarendelték az összes katonájukat Irakból, hogy segítsenek fenntartani a rendet a rendezvény helyszínén. A pontos helyszínt egyelőre titokként őrzik, így próbálják elejét venni a rajongók támadásainak. A rendfenntartó szerveknek már most hasonló jelenetekkel kell megbírkózniuk:

A képen látható lányokkal ellentéteben nektek abban a megtiszteltetésben lehet részetek, hogy meghívást kaptok az eseményre. Lesz sok hamika, hat földrész legjobb borai és még a kutyák is feketekávét isznak majd. A rendezvény pontos helyszínéről, időpontjairól  majd még tájékoztatunk. Addig pedig próbáljatok meg aludni, tudom, nem könnyű ilyen izgalmak mellett.

Szerző: yodi  2009.10.01. 17:25 komment

Hurrá, itt a nyár,

Senki nem parázik már,

Mert a Bálint a vizimentő-sztár!

 

 

 

 

 

 

 

Bálintot háttérképnek: tzsc.blog.hu/media/image/bwn.jpg

Szóval Bálint barátunk a vizimentő a Balatonon. Egyszemélyben. Megment egy csajt reggel Keszthelynél, délben kizavarja a gyerekeket a vízből Siófoknál, eszik egy lángost Révfülöpön, majd megállítja a vihart dél-nyugatról.

Az idei nyár kezdőrúgása a gömörszőlősi hétvége volt. Móninak és Dávidnak ezúton köszönjük a szíves vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat és megyünk máskor is. Az ott készült fotókat itt megnézhetitek:

indafoto.hu/godazoli/gomorszolos_2009_punkosd/slideshow

 Lesz itt még minden a nyáron! Június utolsó hétvégéjén elmegyünk a Balatonra ellenőrizni, hogy igaz e mindaz, amit a Bálintról írtam! Meg borozunk is. Egy hétre rá összerakunk egy vidám zabálást, ha nektek is jó. Két hétre rá halfőzés, háromra Efott, valamint Ati's wedding afterparty! Augusztusban pedig jó sokat kellene sátorozni a Dunán. A programokat A Trox Marketing Kft. szervezi, így a változás joga fenntartva.

'kivánok!

Szerző: yodi  2009.06.14. 23:24 komment

Új Nyári alkalmatosság épült a Gyenis Üdülőközpontban Dunafürdőn. A felújított ladik igyekszik majd nyaranta teljesíteni szolgálatait a TZSC-számára. Persze gazdája közreműködésével!

A gyönyörű hajónak úgy tudom még nincs neve...

Szerző: O-Bé  2009.05.14. 15:27 komment

Gyenner barátunk ismét Írország füves-dombos legelőit koptatja, "ahol nem süt a nap, nincsenek homokos tengerpartok, koktélok kacskaringós szívószállal" ! De nem féltjük kicsit sem ezt az egyedülálló fiatalembert, aki eddig is talpraesetten megállta a helyét eme esős-ködös barátságtalan Országban!

Csak egy kicsit kevesebbek vagyunk nélküle és várjuk haza!!!

Szerző: O-Bé  2009.01.13. 22:20 komment

...kívánnak a képen látható dalos pacsírták, akikről három utcával odébb is mindenki tudta, hogy pinkflojdfókák. Jól telt a szilveszter, néhányan ugyan ez alkalomból elővették állati énjüket, de legtöbben humanoidként léptek át az újesztendőbe. Az Oszi például fóka akart lenni, a Bali pedig meg akarta verni az egész várost. Csak a vakszerencsének köszönhetik a városi népek, hogy túlélték.

Remélem idén is folytatódhat a Vidám Zabálások sorozat, 2008-ban volt vagy 8, de nem mindent számoltunk bele. Lehetne folytatni a csárda-túrázást (Pikec, meg ilyenek) továbbá megfontolandó a Yubi által említett tzsc-nyaralás is. Nem lesz rossz év ez a 2009, majd meglátjátok.

Szerző: yodi  2009.01.01. 16:55 komment

Címkék: szilveszter újév

Boldog karácsonyt kívánok én és a hepi trí nyuszik!

Álljon itt a legkedvesebb karácsonyi gyermekversem, amit minden karácsonykor el szoktam szavalni:

Sül a liba, zsírja fröcsög, boldog karácsonyt te köcsög!

Szép ünnepet!

Szerző: yodi  2008.12.24. 11:58 komment

Címkék: karácsony

Jó estét, jó estét mindenkinek, aki itt szambázik velünk!

Ez vagyon a tzsc blog. Egyszerű használni: el kell olvasni a bejegyzéseket, örülni neki, majd beszólni a fórumba. Ettől lesz mindenkinek jó. A fórumba és a régi honlapra vezető út itt van kicsit balra. Ha tzsc.uw.hu szerepel a kedvenceid között, azt át kell írni tzsc.hu-ra. Kérném tisztelettel a tisztelt tagokat, hogy hetente legalább egyszer látogassák meg a weblapot és írjanak néhány sort a fórumba. Ha másfél hétig nem írsz be, akkor hamar előkúszik benned az érzés, hogy követnek az utcán és figyelnek miközben a teszkóban vásárolsz. Ha két teljes hétig nem írsz be, akkor az ügyedet egy külső vállalkozónak adom át. Ők azok:

costella.hu/kep.php

Rendes fiúk, jól dolgoznak, kezükben a velem kötött szerződés látható.

Ha valamelyik mókus kedvet érez magában - és miért ne érezne - hogy bejegyzéseket írjon, az szól nekem én pedig tájékoztatom a további teendőiről. Ha nem akarsz bejegyzéseket írni az sem baj, de ezt az előbbi fiúkkal beszéld meg.

Ennyi az annyi, használjátok jó egészséggel!

Szerző: yodi  2008.12.12. 23:12 komment

süti beállítások módosítása